Commons:Pénznemek
A pénz az egyike a leggyakoribb műalkotásoknak – lényegében bárki képes róluk digitális másolatot készíteni. Az elemek információtartalma magas; gyakran nem csak a pénznek, hanem a rajta lévő objektumoknak (például nemzeti jelképek) is. Ezek miatt a pénzek ideálisak lehetnek a Wikimédia Commons számára, azonban a más kormányzati művekhez hasonlóan a pénzek jogállása is változó nemcsak országról-országra, de gyakran még egy államon belül is; a pénzek reprodukcióját az adott országok hamisítás elleni törvényeivel felügyelik. Ez a lap a licencekkel kapcsolatos tudnivalókról, címkékről és megjelenési követelményekről kíván tájékoztatást adni, valamint a kapcsolódó kategóriákat is felsorolja.[1]
Fontos szempontok
- Egy pénzérme fényképe esetén a publikálás előtt két szempontnak kell teljesülnie: egyrészt az érme maga nem lehet jogvédett, vagy engedélyre van szükséged a feltöltésre; másrészt pedig a fotósnak hozzá kell járulnia a szabad licenc alatti közléshez. Egy háromdimenziós alkotás fényképe a legtöbb területen új jogállapotot hoz létre a képpel kapcsolatban, amely a kétdimenziós tárgyak esetétől különbözik. További információkért lásd a Commons:Mikor használd a PD-Art címkét? lapot.
- Pénzek nem szerepelhetnek méretszemléltető ábrákon; ehelyett vonalzó vagy skála használata szükséges; további információk: {{NoCoins}}.
- Kérjük, hogy a másokéhoz hasonló fájlokkal ne írj felül más képeket, tiszteld a többiek munkáját is! Általánosságban a legjobb új állomány feltöltése; lásd: Commons:Létező fájlok felülírása.
- Azon képeknél, melyek az adott ország hamisítás elleni jogszabályainak megsértése nélkül nyomtathatóak, a {{Counterfeiting}} sablont kell használni; ez különösen fontos a Wikipédia nyomtatott változatánál, illetve egyéb, származtatott kiadványoknál, hogy elkerüljük a jogsértéseket. Az üzenet megjelenését lásd a Counterfeiting sablon lapján.
Országok
Map
Detail explanation
COM:CUR Albania
Albánia
{{PD-Albania-exempt}} Albániában a fizetési módok nem jogvédettek.[35/2016 Article 12.1ç]
COM:CUR Algeria
Algéria
A jelenlegi pénzek esetén. A 2003-as szerzői jogi védelmi törvény alapján:
- Az állami alkotások a jó hírnév megőrzése és a forrás megjelölése mellett szabadon felhasználhatóak nem kereskedelmi célokra. A szakaszban említett állami alkotások fogalma alá az állami intézetek, helyi csoportok és adminisztratív közszervek művei esnek.[Law of 2003, Art.9]
A nem kereskedelmi felhasználásra vonatkozó kikötés miatt ezek a képek a Commonsra nem tölthetőek fel. A szabály nem érvényes a „Banque de l'Algérie” (az 1958-ig működő francia gyarmati pénzintézet) által kibocsátott bankjegyekre és érmékre, mivel az nem a jelenlegi állam szervezete. Ezen valuták jogállása jelenleg kérdéses.
COM:CUR Angola
Angola
A törvény nem említi a kivételek között.
COM:CUR Argentina
Argentína
A témakörben az argentin jog nem tesz kivételt.
COM:CUR Armenia
Örményország
Az örmény valuta nem jogvédett; a pénzjelek más állami szimbólumokkal együtt a szerzői jogi törvény értelmében szabadon felhasználhatóak.[2013 Article 4.1(d)]
Kérjük, az örmény pénzek képeihez a {{PD-AM-exempt}} sablont használd!
COM:CUR Aruba
Aruba
The copyright on Aruban banknotes is owned by the Central Bank of Aruba.[2]
COM:CUR Australia
Ausztrália
Nincs adat
COM:CUR Austria
Ausztria
- Az osztrák jogot értelmezve az a legvalószínűbb, hogy ezek a szerzői jogi törvény s 7 cikkelye alá esnek, azaz nem használhatóak fel szabadon.[3]
COM:CUR Azerbaijan
Azerbajdzsán
Nincs adat
COM:CUR Bahamas
Bahama-szigetek
. Images of banknotes and coins denominated in Bahamian dollars are subject to copyright protection and are property of the Central Bank of The Bahamas. They cannot be reproduced or published without the expressed consent of the Central Bank of The Bahamas.[4]
COM:CUR Belarus
Fehéroroszország
A fehérorosz valuta nem jogvédett; a pénzjelek más állami szimbólumokkal együtt szabadon felhasználhatóak.[262-Z/2011 Art.7(2)]
Kérjük, a belarusz pénzek képeihez a {{PD-BY-exempt}} sablont használd!
COM:CUR Belgium
Belgium
- Banknotes
Banknotes denominated in Belgian francs issued by the National Bank of Belgium can still be exchanged for an undetermined period of time. The Bank still owns copyrights with regard to the design of the banknotes it has issued, as long as reproductions in advertising or illustrations cannot be mistaken for genuine banknotes they can be used without prior authorisation of the Bank of Belgium. The same kind of restrictions apply to reproductions of Belgium banknotes as to Euro banknotes.[5]
Please use {{Belgian franc banknote}} for Belgian franc banknotes.
- Coins
Unknown
COM:CUR Belize
Belize
As of 2019, all Belize coins are in the public domain, with the exception of some commemorative and numismatic coins (e.g. those created by the Franklin Mint). The designs for all currently circulating Belize coins were created in the 1950s or earlier by the Royal Mint of the United Kingdom (when Belize was British Honduras). Thus they were under crown copyrights which have now expired. Please use {{PD-UKGov}} for these in addition to a license for the photographs (since coins are considered 3D objects). Any future coin designs, however, are likely to be copyrighted by the Belizean government, as Belize does not have a public domain exception for government works.
COM:CUR Benin
Benin
Unsure West African CFA franc used in Benin has close ties to France. French Cour de Cassation ruled in 2002 that franc is not covered by Copyright Law[6], but it is not known if it also applies to West African CFA franc.
See also: COM:CUR France
COM:CUR Bolivia
Bolívia
Unsure According to Article 8 of the Law No.1322 of April 13, 1992, on Copyright: "Only a natural person may be an author; however, the State, public law bodies and moral or legal entities may exercise copyright as derived owners, in accordance with the norms of this Law".[1322/1992 Article 8]
Article 5(i) of Law No. 1322 defines "derived work" as: "Any work arising from the adaptation, translation or other transformation of an original work, provided that it constitutes a separate creation".[1322/1992 Article 5(i)]
The copyright law has provisions giving copyright to the State in national folklore and when Bolivian nationals die without heirs, so it is not clear if the government's right to hold copyright extends to banknotes.
COM:CUR Bosnia and Herzegovina
Bosznia-Hercegovina
Nincs adat
COM:CUR Brazil
Brazília
Under the Copyright Law, all works subsidized by the Union are in the public domain.[9.610/2013 Article 6] According to the Industrial Property Law of 1996,
- The following are not registrable as marks: ... reproductions or imitations of titles, policies, coins, and paper currency of the Union, the States, the Federal District, the Territories, the Municipalities, or of a country.[9.279/1996 Art.124(XIV)]
- However, the law prohibits reproducing or imitating, in whole or in part and in a way that may induce error or confusion, coats of arms, escutcheons, or national, foreign or international official badges, without the necessary authorization, in a mark, title of establishment, trade name, insignia or advertising sign, or using such reproductions or imitations for economic purposes.[9.279/1996 Art.191]
A {{Money-BR}} sablont használd.
COM:CUR Bulgaria
Bulgária
COM:CUR Burkina Faso
Burkina Faso
COM:CUR Cameroon
Kamerun
Please use {{PD-CA-CFA-franc}} for Central African CFA franc images.
COM:CUR Canada
Kanada
A nyomtatott másolatokra nem érvényes a hamisítási törvény, ha a replika maximum 75%-os vagy minimum 150%-os méretű, továbbá fekete-fehér vagy csak egyik oldala látszik.
Az érmék jogtulajdonosa a Royal Canadian Mint. Az oktatási és kereskedelmi felhasználás díjfizetéshez kötött, így ezeket csak az 50 év lejárata után lehet a Commonsra feltölteni.
COM:CUR Cayman Islands
Kajmán-szigetek
COM:CUR Central African Republic
Közép-afrikai Köztársaság
COM:CUR Chad
Csád
Please use {{PD-CA-CFA-franc}} for Central African CFA franc images.
See also: COM:CUR Cameroon
COM:CUR Chile
Chile
A chilei valuta szellemi jogainak tulajdonosa a Chilei Központi Bank, a pénzek kinézete pedig jogvédett (N° 115.594). A Constitutional Organic Act Publication 28-as cikkelye szerint ezek engedély nélküli felhasználása büntetőjogi szankciókkal jár.[17.336/2014 Art.78]
COM:CUR China
Kína
. The design of renminbi is exceeding the threshold of originality of China and there is no apparent evidence that renminbi designs are in public domain.
However, for currencies that are in circulation, there are some non-copyright restrictions. The use of Renminbi designs is subject to approval. According to the Measures for the Administration of the Use of Renminbi Designs (人民币图样使用管理办法) (amended in 2019)[10]:
- Article 4 The use of Renminbi designs are not permitted for ceremonial, lifestyle and finance bill purposes;
- Article 6 The use of Renminbi designs are administrated territorially, and every use cases shall be approved one by one. The People's Bank of China, to which their headquarter is located in Shanghai, as well as their branches, business management departs, sub-branches of the capitals of provinces, and centre bank of PBC in Shenzhen, are the approval authorities of Renminbi use cases. The local branches of PBC are acceptance agencies of applications of cases.
- Article 9 The use of Renminbi designs should follow the following terms:
- Only one paper face by one picture;
- No harms of Renminbi images, national interests and public interests are allowed;
- Will not let the public consider mistakenly as the Renminbi itself;
...
for those with expired copyright.
COM:CUR Colombia
Kolumbia
Both banknotes and coins are produced by the Banco de la República, the Colombian central bank. They claim all rights reserved on their website in the footer of all pages, and in a legal disclaimer (Spanish: [7]) which asserts intellectual property over the website's designs and trademarks. There is no further information provided about the legality of photographic reproductions or similar. Colombia's copyright law has no exemption for government works, meaning that the Bank is permitted to claim copyright, for up to 70 years from the date of publication. The law makes no exemptions for banknotes or currency either.
COM:CUR Costa Rica
Costa Rica
- for currency less than 25 years old.
- Unsure for currency between 25 and 50 years old.
- for currency more than 50 years old.
The Central Bank of Costa Rica (Banco Central de Costa Rica) is the "copyright holder of Costa Rica’s currency design -protected under Law No. 6683"[11] According to Costa Rica's intellectual property law (Law 6683, as amended by Law 8834 of 3 May 2010):
- The State, the municipal councils and the official corporations shall enjoy the protection of this Law, but, as far as economic rights are concerned, only for 25 years from the date of publication of the work, except in the case of public bodies whose purpose is the exercise of such rights as their normal activity, in which case protection shall be for 50 years.[6683/2010 Article 63]
All images of Costa Rican currency must use {{Currency}}, as the Central Bank of Costa Rica has placed several Non-copyright restrictions on use of images of Costa Rican currency.[11]
COM:CUR Croatia
Horvátország
Unsure Croatia has entered the Eurozone on 1. January 2023. Images of the national side of a Croatian euro coin may be shared under specific restrictions. Please see {{Croatian euro coin}}.
COM:CUR Czech Republic
Csehország
Csehországban a gyakran használt jogi elemek nem esnek jogvédelem alá, mivel ez korlátozná a nyilvánosság általi felhasználásukat.[121/2000–2006 Art.3(a)] Az előbbi nem vonatkozik a különkiadású érmékre (például nemesfémből készültek, emlékérmek, gyűjtői változatok stb.).
A 2011 szeptemberi Decree No. 274/2011 Coll. (2017. január 1-jével konszolidált) szerint a következő feltételek szerint lehetséges a pénzeszközök reprodukciója:[12] A nem fizikai másolatok maximum 72 DPI felbontásban készülhetnek, és átlósan szerepeltetni kell rajtuk a „minta” jelölést áttetsző színben és olyan rétegen, amely nem választható el az eredeti képtől; a szöveg a bankjegy hosszabbik oldalának 75%-át, a magasságának pedig a 15%-át kell elfoglalja (az azonos jelentésű szavak esetén hasonló méretekben). A képi másolatok maguk is reprodukálhatóak; a fizikai másolatokra más feltételek érvényesek.
Kérjük, a cseh pénzek képeihez a {{Money-CZ}} sablont használd!
COM:CUR Czechoslovakia
Csehszlovákia
COM:CUR Democratic Republic of the Congo
Kongói Demokratikus Köztársaság
COM:CUR Denmark
Dánia
COM:CUR Dominican Republic
Dominikai Köztársaság
COM:CUR Egypt
Egyiptom
COM:CUR Equatorial Guinea
Egyenlítői-Guinea
COM:CUR Estonia
Észtország
Az észt pénzek 2000-től nem közkincsek,[13] azonban a nemzeti bank (Eesti Pank) bizonyos feltételek mellett megengedi a reprodukciót:
- Bankjegyek: ha a másolat nem téveszthető össze az eredeti fizetőeszközzel, a reprodukció külön engedély nélkül is megengedett; az euró mellett ugyanezen feltételek érvényesek az észt koronára is.
- Érmék: a kétdimenziós másolatok (rajzok, festmények, filmek) készítése megengedett, ha azok nem hatnak negatívan az észt korona hírnevére.
Kérjük, hogy az észt valuták képeihez a {{EEK banknote}} vagy az {{EEK coin}} sablonokat használd.
COM:CUR Ethiopia
Etiópia
COM:CUR European Union
Európai Unió
- Euró bankjegyek
Bizonyos feltételek mellett ({{Money-EU}} a bankjegyekhez) felhasználhatóak. A bankjegeyek másolására vonatkozó szabályokat a 2003. március 25-i Official Journal of the European Union, L078 tartalmazza.
Összefoglalva: az euró bankjegyek szerzői joga az Európai Központi Bankot illeti, és az egyik oldal másolásával (például weblapokon lévő képek) kapcsolatban a következő szabályok érvényesek:
- A másolat méretének legalább 125%-os, vagy legfeljebb 75%-os méretűnek szabad lennie.
- Az egyes oldalak részeinek másolata az eredeti oldal egyharmadánál kisebb kell, hogy legyen.
- Nem fizikai reprodukcióknál (például weboldalak) a „MINTA” szó átlósan való elhelyezése szükséges Arial vagy hasonló betűtípussal, nem átlátszó, az eredeti színvilággal kontrasztos színben. A szöveg hossza a másolat legalább 75%-át kell, hogy kitegye, magasságának pedig legalább a reprodukció 15%-ának kell lennie. A maximum felbontás 72 DPI.
- Euró érmék
Az ismertebb oldal, feltételek szerint. A jogvédelem az Európai Bizottságot illeti, amely szerint a pénznem megítélését nem rontó rajzos vagy fényképes reprodukció megengedett.
Ezekkel kapcsolatban 2010-ben egy törlési kérés született (Commons:Deletion requests/Template:Euro coin common face 2), ahol a közösség a megmaradás mellett volt, de a sablonok mégis törölve lettek. A törölt lapokat egy felülvizsgálat során helyreállították.
- Az érmék elülső oldalának részben vagy egészben történő másolása megengedett speciális eljárások nélkül a következő esetekben: […] fotók, rajzok, festmények, filmek, képek és általános, egyszerű másolatok (egyszerűsítés nélkül), amennyiben ezek jóhiszemű reprodukciók és az euró megítélését nem rontják.[17]
Az országspecifikus oldal esetleg nem másolható, mivel ezek szerzői joga az adott állam törvényeitől függ, és némelyik jogvédelem alá helyezte azt. További információkért lásd: Copyright of the national sides of euro circulation coins (ec.Europa.eu: .xlsx formátum).
COM:CUR Finland
Finnország
Kivételek érvényesek lehetnek. A bankjegyek és euró érmék jogtulajdonosa a Finn Bank. Euró bankjegyek és az euró érmék nem országspecifikus oldalához lásd: COM:CRT/European Union:Currency A finn márka bankjegyeinek felhasználása bizonyos feltételek mellett lehetséges (lásd alább). A finn szerzői jogi tanács (félhivatalos testület) álláspontja szerint a márka érméken szereplő képek nem jogvédettek, és valószínűleg ez szélesebb körben is kiterjeszthető.
A kormányzati intézetek döntései nem jogvédettek. Ebbe beletartoznak a döntésekben szereplő képek (például lásd a szerzői jogi tanács 1989. évi 13. döntését az érmék képének felhasználásáról), kivéve ha ezek önálló alkotások, ami ritka. A régi valutatörvény nem tett említést a szerzői jogokról, így a márka bankjegyek és érmék valószínűleg közkincsek, és ugyanez a helyzet az euró érmék országspecifikus oldalával is.
A kormányzati alkotásokkal kapcsolatban szerzői jogi problémák léphetnek ki, ha egy elem egy korábbi műből lett származtatva (például a 20 és 100 márkás bankjegyek utolsó sorozata).
A Btk. 7. cikkelyének 37. fejezete szerint a valódi pénzekhez nagyon hasonló másolatok létrehozása büntetendő. Az euró bankjegyek és érmék esetén alkalmazott eljárásokat lásd fentebb.
A Finn Bank a bankjegyek (például márka) jogtulajdonosa, és álláspontja szerint a bankjegyek illegális reprodukciója a Btk. 33. és 36. fejezete értelmében hamisításnak és csalásnak minősül (ez valószínűleg nem érvényes a jóhiszemű másolás esetén) a szerzői jog megsértése miatt.
Források:
- Az euró érmék egységes oldalának jogi védelme[19]
- A nemzeti bank 2015-ös útmutatója a bankjegyek képeinek felhasználásáról[20]
- Az Európai Központi Bank 2013. április 19-i döntése az euró bankjegyek másolásáról és felhasználásáról (átdolgozás)[21]
- A büntető törvénykönyv 33. és 36. fejezetei, valamint a hetes cikkely 37. fejezete[22]
- A szerzői jogi tanács álláspontja a zászlók és az érmék képeinek felhasználásáról[23]
- A szerzői jogi tanács álláspontja a címerek felhasználásáról a 9. cikkely értelmében[24]
- A pénzekre vonatkozó korábbi törvény.[25]
COM:CUR France
Franciaország
COM:CUR Gabon
Gabon
Please use {{PD-CA-CFA-franc}} for Central African CFA franc images.
See also: COM:CUR Cameroon
COM:CUR Georgia
Grúzia
A pénzeket ábrázoló kapcsolódó képekhez használd a {{PD-GE-exempt}} sablont.
COM:CUR Germany
Németország
- At present many Commons images of German coins and banknotes use {{PD-GermanGov}}, but this template relies on § 5 Abs. 1 UrhG, which has recently been declared by a low German court (Landgericht) to apply only to text, not images. See discussion at Commons:Village pump/Copyright/Archive/2012/07#German currency.
- Deutsche Bundesbank has confirmed public domain for German DM-banknotes 1949–2001, which is, however, a permission for simple usage only (and not solely sufficient) towards Wikipedia.[26]
- According to the coinciding German copyright literature, works like bank notes, coins and stamps are not to be considered works by the government and are not free.[27] This, however, does not influence above-mentioned permission by Deutsche Bundesbank affecting Deutsche Mark bills (not coins!).
COM:CUR Gibraltar
Gibraltár
section 447(1) and 448(1) of the Crimes Act (Act 23 of 2011) makes the reproduction of currency notes and protected coins (which includes Gibraltar pound coins) without the prior permission of relevant authorities an offence.
COM:CUR Greece
Görögország
COM:CUR Guinea-Bissau
Bissau-Guinea
COM:CUR Hong Kong
Hongkong
Megjegyzendő, hogy a 103-as szakasz nem engedi a más célokra használandó további másolatok engedélykérés nélküli reprodukcióját, így a harmadik fél általi másolatok képeinek használata nem megengedett. A szabály szerint a digitális másolatok (amelyek természetüknél fogva lehetővé teszik a további reprodukciót) elkészítését a pénzügyi hatóság valószínűleg nem engedélyezi, ezáltal az ilyen képek a Commonsra nem tölthetőek fel.
COM:CUR Hungary
Magyarország
A pénzintézet tulajdonában álló bankjegyekhez elérhető licenc megengedi a szabad felhasználást (kivéve, ha az adott esetben a hamisítás elleni törvény korlátozásai érvényesülnek).[32]A legtöbb 1983 óta kibocsátott bankjegy ide tartozik; minden más valuta esetén szükséges a szerző engedélyének beszerzése, amely nehézkes lehet. A legtöbb esetben a jogtulajdonos az MNB.
A jelenleg forgalomban lévő bankjegyekhez a {{HU banknote}} sablont használd. Az érmék szerzői jogi helyzete egyedi elbírálást igényel. A lejárt védelmű valutákhoz használhatod a {{PD-old}} jelölést.
COM:CUR Iceland
Izland
- Coins designed after December 31, 1953 (current year minus 71 years)
Copyrights for coins designed after December 31, 1953 are held by the Central Bank of Iceland.
- Coins designed before January 1, 1954 (current year minus 70 years)
Iceland Currency becomes public domain because the Icelandic Copyright law (§49) specifies that images considered to be "works of art" become public domain 70 years after creation. Please use {{Icelandic currency}} for currency designed before January 1, 1954.
COM:CUR India
India
OK Az indiai pénzek képeit már feltöltheted, ezekhez használd a {{GODL-India}} sablont.
COM:CUR Indonesia
Indonézia
COM:CUR Iran
Irán
- Az 1993. március 21-e (aktuális év-31 év) utáni valuta esetén.
A Law for the Protection of Authors, Composers and Artist Rights alapján az 1993. március 21-e utáni pénzek jogvédettek, tulajdonosuk az Iráni Központi Bank.
- Az 1994. március 22-e (jelenlegi év-30 év) előtti valuta esetén.
Az 1970-es Law for the Protection of Authors, Composers and Artist Rights alapján az 1994. március 22-e előtti pénzek szerzői jogi védelme más, jogi személyek által kibocsátott művekkel együtt (16-os cikkely) a kiadást követő 30. évben jár le. A törvény szempontjából a központi bank jogi személyiségnek számít.
Az 1994. március 22-e előtti pénzekhez az {{Iranian currency}} sablont használd.
COM:CUR Iraq
Irak
A bankjegyek és érmék szempontjából az iraki szerzői jogi törvény nem tesz kivételeket. Az Iraki Központi Bank weboldalán a következő szerepelt: „Copyright © 2011. Central Bank of Iraq. All rights reserved. Please read important disclaimer”. A jogi nyilatkozat szerint az oldalon található minden információ szerzői jogi védelem alatt áll; a fotók, ábrák és logók a bank tulajdonát képezik, és felhasználásuk engedélyköteles.
for currency issued after 1974. Banknotes and coins are not covered by any known exception from copyright protection under Iraqi law. The website of the Central Bank of Iraq, which included depictions of Iraqi coins and banknotes, had the following footer: "Copyright © 2011. Central Bank of Iraq. All rights reserved. Please read important disclaimer." The disclaimer stated: "All texts, data and information on this site are owned by the CBI. Digitized photographs, graphics, and logos contained are the property of the CBI, and may not be used without permission."
COM:CUR Ireland
Írország
Irish pre-euro money and the Irish side of euro coins are copyrighted. According to the Copyright Law of 2000, Chapter 24: Copyright: Legal Tender; Irish coins and bank notes are copyrighted, even if issued before that provision became effective.[28/2000 Sec.200(3)] That is, older coins and bank notes are retroactively placed under copyright. The copyright on legal tender is perpetual, i.e. does not expire at all. The act applies to all coins and banknotes issued since 1926.[28/2000 Sec.200(9)]
Euro banknotes are, however, free to use; see {{Money-EU}}.
COM:CUR Israel
Izrael
COM:CUR Italy
Olaszország
"The duration of the exploitation rights belonging to the State (…) shall be twenty years as from first publication, whatever the form in which publication was effected".[633/1941 art. 29] The last distributed lira (the 500.000 bill) was distributed in the first half of 1997, more than 20 years ago.[33]
COM:CUR Ivory Coast
Elefántcsontpart
See also: COM:CUR France
COM:CUR Japan
Japán
COM:CUR Jordan
Jordánia
- The size of the copied banknote should not be the same size as the actual banknote.
- If the copied banknote is smaller than the actual banknote then it should not exceed two-thirds of the original banknote size.
- If the copied banknote is bigger, it should not be less than one and a half times the size of the original banknote.
- Copying of banknotes should be one-sided only (i.e. nothing should appear on the reverse of a copy which might give the impression that the copied banknote is a genuine one).
- Copied banknotes and coins should not appear in an offensive context, for example in conjunction with imagery or text of a violent or pornographic nature.
Please use {{Money-JO}} for images of Jordanian currency.
COM:CUR Kazakhstan
Kazahsztán
Kérjük, a kirgiz pénzek képeihez a {{PD-KZ-exempt}} sablont használd!
COM:CUR Kyrgyzstan
Kirgizisztán
Kérjük, a kirgiz pénzek képeihez a {{PD-KG-exempt}} sablont használd!
COM:CUR Latvia
Lettország
A Copyright Law of 2000 (as amended up to June 14, 2017) alapján:
- A lat bankjegyek jogtulajdonosa a Lett Bank, amely nem érinti a bankjegyeken szereplő képek szerzőjének azon jogát, hogy megemlítésre kerüljön.[2000-2017 Sec.17'(1)]
- A Lett Bank, az Európai Központi Bank, illetve az állami központi bank írásos engedélye, illetve a bankok feltételeinek való megfelelés nélkül tilos a bankjegyek bármiféle reprodukciója. A szerzők gazdasági joga a bankjegyek esetén nem áll fenn.[2000-2017 Sec.17'(2)]
Az euró bankjegyek és az érmék számot ábrázoló oldalának szerzői joga az Európai Központi Bankot illeti, (COM:CRT/European Union:Currency), viszont az országspecifikus oldalra az adott állam szabályozása érvényes. A lett bank értelmezése szerint a lat másolására a Regulation for Reproducing the Lats Banknotes and Coins, az eurókéra pedig az ECB központi szabályozása vonatkozik; minden képi reprodukciót ezeknek megfelelően kell elvégezni. A 2004. május 1-ji módosítások előtt a valuta az 1993-as és a módosítások nélküli 2000-es törvények szerint is közkincs volt, így a 2004-re kivont pénzek ma közkincsek.
Kérjük, hogy a lett érmékhez a {{Latvian coins}}, a bankjegyekhez pedig a {{Latvian banknote}} sablont használd, mivel a {{PD-LV}} a pénzekre nem érvényes.
COM:CUR Laos
Laosz
COM:CUR Liechtenstein
Liechtenstein
A kapcsolódó képekhez a {{PD-Liechtenstein-official}} sablont használd.
COM:CUR Lithuania
Litvánia
A litván pénzek nem jogvédettek. A monetáris elemek (és más állami szimbólumok) a szerzői jogi törvény ötös cikkelye alapján nem részesülnek szerzői jogi védelemben. A litván pénzekhez a {{PD-LT-exempt}} sablont használd.
COM:CUR Macau
Makaó
A Decree-Law No. 7/95/M of January 30 14.2 cikkelyével összhangban az oktatási és promóciós céllal kért másolási engedélyt a kormány megadhatja; az ilyen kérelmeket a Makaói Valutaszervezetnek kell benyújtani.[35]
COM:CUR Malaysia
Malajzia
COM:CUR Mali
Mali
Lásd még: Commons:Pénznemek
Unsure West African CFA franc used in Mali has close ties to France. French Cour de Cassation ruled in 2002 that franc is not covered by Copyright Law [37], but it is not known if it also applies to West African CFA franc.
See also: COM:CUR France
COM:CUR Malta
Málta
COM:CUR Mexico
Mexikó
Coins and banknotes produced before 23 July 1928 entered the public domain before the law changed on 23 July 2003, and remain in the public domain.
COM:CUR Moldova
Moldova
Please use {{PD-MD-exempt}} for Moldova currency images.
COM:CUR Mongolia
Mongólia
COM:CUR Mozambique
Mozambik
Copyright protection for collective works, such as banknotes, lasts 70 years under Mozambique law and also under US law, since Mozambique is a party to the Berne Convention. Since that is long before Mozambique gained independence, all Mozambique banknotes are copyrighted. For banknotes that circulated before independence, Portuguese law applies.
COM:CUR Nepal
Nepál
COM:CUR Netherlands
Hollandia
Question Guilder coins may be OK to reproduce, since they are subject to Article 15b of the Auteurswet. Works published by or on behalf of the government can be reproduced, unless copyright has been reserved explicitly by the government at the time of publication. However, even if no reservation was made, only the author has the right to have those works published in a collection.[41]
Not OK National sides of the Euro coins are subject to copyright as well. Although they are subject to Article 15b, an express reservation of rights has been made by the Dutch government.
COM:CUR New Zealand
Új-Zéland
A pénzek fotóinak felhasználásáról a Reserve Bank of New Zealand tud további felvilágosítást adni.[42]
COM:CUR Niger
Niger
See also: COM:CUR France
COM:CUR Nigeria
Nigéria
COM:CUR North Korea
Észak-Korea
- See also: Commons:Deletion requests/Files in Category:Banknotes of North Korea and Commons:Deletion_requests/Files_in_Category:Money_of_North_Korea
COM:CUR North Macedonia
Észak-Macedónia
COM:CUR Norway
Norvégia
This means, among other things, that the original pattern may not be manipulated. As they are non-derivative, images of Norwegian currency may not be used unless it is in the public domain due to age (70 years after end of year of author's death). When using images of Norwegian currency under fair use rules on other projects, see the Norges Bank Guidelines for the use of Norwegian banknote and coin designs for other conditions that apply, such as size regulations, maximum resolution etc.[44]
COM:CUR Pakistan
Pakisztán
Copyright Ordinance, 1962 as amended by Copyright (Amendment) Ordinance, 2000 says,
- Copyright in a Government work shall, where Government is the first owner of the copyright therein, subsist until 50 years from the beginning of the calendar year next following the year in which the work is first published.[XXXIV/2000 Section 22(1)]
- The following acts shall not constitute an infringement of copyright, namely: ... the reproduction or publication of any matter which has been published in any official Gazette, or the report of any committee, commission, council, board or other like body appointed by the Government unless the reproduction or publication of such matter or report is prohibited by the Government.[XXXIV/2000 Section 57(q)(i)] Currency does not fall into this definition.
- See also: Commons:Deletion requests/File:Pakistan commemorative banknote.png.
COM:CUR Paraguay
Paraguay
Lásd még: Category:Paraguayan currency-related deletion requests
COM:CUR Peru
Peru
- Before 1971
- OK The old peruvian sol is out of circulation, most of designs were created before 1971.[45] The reverse side with the coat of arms was created in 1825.[D. L. 11323/1950] Use {{Peruvian currency}}.
- Between 1971 and 1991
- Unclear There is not enough information regarding the copyright status of this. If the design was published anonymously before 1981, use {{Peruvian currency}}.
- After 1991
- Peruvian currency sol is not exempted from copyright.[822/1996 Art.9] In fact, the BCRP considers it to be a work of art but not a government "official work". Therefore, its design and art of the bill is subject to copyright in Peru and prohibits any free reproduction.[46] Law 26714, Article 256, prohibits reproducing bills and coins and distributing them for advertising or similar purposes in such a way as to create confusion or cause the reproductions to be used by third parties as if they were genuine currency.[47]
Please note that not all coins are copyrighted, because they contain previous designs and patterns released to be in the public domain or are below the originality threshold. See discussion.
COM:CUR Philippines
Fülöp-szigetek
. For copies of notes and coins that are no longer legal tender, and for non-metallic reproductions of coins.
No copyright shall subsist in any work of the Government of the Philippines. However, prior approval of the government agency or office wherein the work is created shall be necessary for exploitation of such work for profit.[8293/2015 Section 176.1] The Central Bank of the Philippines prohibits making, distributing or using:
- Any handbill, advertisement, placard, circular, card, or any other object whatsoever bearing the facsimile, likeness or similitude of any legal tender Philippine currency note, or any part thereof, whether in black and white or any color or combination of colors, without prior authority therefore having been secured from the Governor, BSP or his duly authorized representative.
- Any object whatsoever bearing the likeness or similitude as to design, color or the inscription thereon of any legal tender Philippine currency coin or any part thereof, in metal form, irrespective of size and metallic composition, without prior authority from the Governor, BSP or his duly authorized representative.[48]
COM:CUR Poland
Lengyelország
COM:CUR Qatar
Katar
Law No. 7 of 2002 on the Protection of Copyright and Neighboring Rights says
- The protection provided by this Law shall not cover the following works ... laws, legal provisions, administrative decisions, international treaties, official documents or any official translation thereof.[7/2002 Article 4(1)]
However, "official documents" seems unlikely to include currency. The Qatar Central Bank states that all content on its site (which includes images of currency) may not be used for commercial purposes without the permission of the bank.[50]
COM:CUR Republic of the Congo
Kongói Köztársaság
COM:CUR Romania
Románia
Use {{PD-money-Romania}} to tag reproductions of Romanian currency.
COM:CUR Russia
Oroszország
Monetary items were already excluded from copyright in the 1993 legislation, which was in effect until the end of 2007. See article 8 of the 1993 law, as amended in 2004.
Please use {{PD-RU-exempt}} for images of Russian currency.
COM:CUR Senegal
Szenegál
See also: COM:CUR France
COM:CUR Serbia
Szerbia
COM:CUR Sierra Leone
Sierra Leone
COM:CUR Singapore
Szingapúr
- an engraving enters the public domain after 70 years have passed since the end of the calendar year in which the work was first published; and
- an artistic work other than an engraving or a photograph enters the public domain after 70 years have passed since the end of the calendar year in which the work was made.
COM:CUR Slovakia
Szlovákia
Some third parties, such as shops, have been granted permission to deal with Slovakian currency.[53] Slovakia has used the Euro since 2009. See COM:CRT/European Union Currency for more information.
COM:CUR Slovenia
Szlovénia
Slovenia has used the Euro since 1 January 2007. See COM:CRT/European Union: Currency for more information.
COM:CUR South Africa
Dél-afrikai Köztársaság
A dél-afrikai bankjegyek és érmék szerzői joga a South African Reserve Bankot illeti; a „Policy on the reproduction of images of South African Currency” dokumentumban foglaltak szerint az időigények miatt csak a hírműsorok használhatják fel az ezekről szóló képeket. Az 1978-as törvény szerint ezek jogvédelem 50 évig áll fenn.
COM:CUR South Korea
Dél-Korea
1950-es megalapítása óta a Bank of Korea a kiadott pénzek jogtulajdonosa. A bank a Guidelines for the Reproduction of Bank of Korea Notes and Coins kiadvány szerint bizonyos korlátozásokkal bárki számára lehetővé teszi a pénzek engedélykérés nélküli felhasználását.
- Az elektronikus másolatok maximális felbontása 72DPI, és az előlapon vagy tükrözött képen (kivéve a portrén) szerepelnie kell a „SPECIMEN” vagy „보기” kifejezéseknek; a szövegnek megkülönböztethetőnek kell lennie, de nem szabad eltávolíthatónak lennie. A mintaszövegnek az előlap tetején látható „Bank of Korea” sornál nagyobbnak kell lennie, és az elkülöníthetőség érdekében nem lehet áttetsző. Ezek a szabályok a részleges másolatokra is érvényesek.[54]
A 3.C szakasz (eszmei másolatok) követelményeinek megfelelő állományokhoz a {{South Korean currency}} sablont használd.
COM:CUR Soviet Union
Szovjetunió
Az SZU-ból származó pénzekhez a {{PD-RU-exempt}} sablont használd.
COM:CUR Spain
Spanyolország
{{PD-SpanishGov-money}} can be used to tag images of Spanish pesetas.
Spain has used the Euro since 1 January 2002. See COM:CRT/European Union:Currency for Euro banknotes and the shared side of Euro coins.
for the national side of Euro coins.
COM:CUR Sri Lanka
Srí Lanka
COM:CUR Sudan
Szudán
COM:CUR Sweden
Svédország
There were undecided lawsuits on the matter at the time of the deletion request. Riksbanken itself seems not to have any claims. On the issue of counterfeit Riksbanken cites the Euro instructions as probably sufficient safeguards.[56]
COM:CUR Switzerland
Svájc
Reproduction of banknotes that may be confused with genuine bills is prohibited by article 243 of the Swiss Penal Code.[57] The Swiss National Bank has issued guidelines on how to reproduce banknotes in a way they believe are permissible.[58] Printing "Specimen" across the image and not reproducing the bills at their true size or in their true colors are recommendations.
{{PD-Switzerland-official}} can be used to tag images of Swiss currency.
COM:CUR Syria
Szíria
COM:CUR Taiwan
Kínai Köztársaság
Not OK Az OTRS ticket:2014050810011876 szerint az új tajvani dollár bankjegyei a tajvani szerzői jogi törvény szerint jogvédetek; a jogtulajdonos a Kínai Köztársaság központi bankja:
As explained by VRT ticket 2014050810011876, all NTDs are protected by copyright under the Copyright Act of Taiwan. The copyright holder is the Central Bank of the Republic of China (Taiwan):
- A 2014. április 27-i megkeresésére válaszolva: kérjük, vegye figyelembe, hogy nemzeti valutánk szigorú szerzői jogi védelem alatt áll, azaz a bankjegyek engedély nélkül nem használhatóak fel kereskedelmi céllal.
For several years, some users claimed that {{GWOIA}} may apply to them, based on CBC's Government Website Open Data Announcement:
“ | Insert the text of the quote here, without quotation marks. | ” |
This is also not true as per another VRT ticket 2020051710002624, to which a CBC officer said that their GWOIA can only apply to their policy texts and photos made for hire that are photographed by their employees, and can't apply to any currency samples.
Please also note that there are several artworks and photograph works on currencies, they are all copyrighted, in Taiwan as per the copyright note, and in the United States as per URAA.
Inconclusive For Old Taiwan Dollars, their copyright terms should be treated case by case.
COM:CUR Tajikistan
Tádzsikisztán
Please use {{PD-TJ-exempt}} for Tajikistan currency images.
COM:CUR Thailand
Thaiföld
COM:CUR Togo
Togo
COM:CUR Turkey
Törökország
- They must not exceed 72 dpi (dots per inch); and
- The expression “ÖRNEKTİR GEÇMEZ” or “SPECIMEN” must be printed diagonally across the reproduction in Arial font or a font similar to Arial font. The length of the expression “ÖRNEKTİR GEÇMEZ” or “SPECIMEN” must be at least 75 percent of the length of reproduction, and the height thereof must be at least 15 percent of the width of the reproduction. The characters must be written in a non-transparent (opaque) color contrasting with the dominant color of the respective banknote. In two-sided reproductions, the abovementioned expression must be printed on both sides.
COM:CUR Turkmenistan
Türkmenisztán
Kérjük, a türkmén pénzek képeihez a {{PD-TM-exempt}} sablont használd!
COM:CUR Uganda
Uganda
COM:CUR Ukraine
Ukrajna
Please use {{PD-UAGov-Money}} for Ukrainian currency images.
COM:CUR United Arab Emirates
Egyesült Arab Emírségek
COM:CUR United Kingdom
Egyesült Királyság
A bankjegyek szerzői joga a Bank of England kezében van, és minden bankjegy © jelöléssel van ellátva.[63] Ezek fotóinak feltöltése tilos, ezeket töröljük.
A pénzérmék kinézetének joga a Royal Mintet illeti.[64]
Az érmék fotóinak közzétételét a hamisításról szóló 1981-es törvény nem tiltja;[65] a 19-es szakaszban mindössze „brit érmék” szerepelnek, ami „bármely olyan tárgy, amely formájában, méretében és megjelenésében egy brit érmével egyezik meg”. A szabály arra próbál utalni, hogy a képek nem hasonlíthatnak az igazi érmékre; azonban mivel ezek csak a Royal Mint engedélyével tehetők közzé, a Commonsra való feltöltés nem megengedett.
A bankjegyekre a Bank of England, mind a Royal Mint szerzői jogi nyilatkozata szerint is a koronajog vonatkozik. A koronajog alá eső, több mint 50 éve publikált fotók és karcolatok ma közkincsnek számítanak ({{PD-UKGov}}). A több mint 50 éve közzétett érmék és bankjegyek fotói akkor tölthetőek fel, ha arra az alkotó engedélyt ad (ez egy teljesen különálló engedély).
The Bank of England is not a government department, so its banknotes follow the usual rules of copyright: usually 70 years from the death of the author ({{PD-old-70}}) or 70 years from publication where the author is unknown ({{PD-UK-unknown}}).
A skót és északír bankok teljesen független szerzői jogi nyilatkozatokat adtak ki, azonban a Forgery and Counterfeiting Act 1981 18(1) szakasza szerint a brit bankjegyek részben vagy egészben történő reprodukciója a mérethelyességtől függetlenül bűncselekmény.[65] A „brit bankjegy” bármi olyan elem, amelyet Angliában, Walesben, Skóciában vagy Észak-Írországban a joggal harmonizálva adtak ki, vagy a kiadás helyén pénzként használták és fizetőeszközként használható – ez mind a skót és északír pénzekre, mind a Bank of England által kiadottakra érvényes.
COM:CUR United States
Amerikai Egyesült Államok
- Érmék
A United States Mint által készített érmék többsége szövetségi alkotásként közkincsnek számít. Egyes érméket harmadik felek készítettek, akik a jogokat a Mintnek adták át; ezek főleg emlék- és más különleges érmék, és szerzői jogi feltételeik a marketinganyagokban találhatóak meg; egy példa ezekre az aranydollár (link). A jogi státuszt minden egyes érménél vagy bankjegynél egyesével kell vizsgálni.
- Bankjegyek
A bankjegyek „színes illusztrációi” a következő feltételek szerint tölthetőek fel (18 U.S. Code § 504 és 31 CFR § 411.1):
- az illusztráció maximum 75% vagy minimum 150% méterű az ábra mindkét dimenziójában
- csak az egyik oldal van feltöltve
- minden negatív, üveg, pozitív, digitalizált média, fájl, mágneses média, optikai tároló és bármely más, az illusztrációt tartalmazó adathordozó a végfelhasználás után megsemmisítésre kerül.
A pénzeket ábrázoló kapcsolódó képekhez használd a {{PD-USGov-money}} sablont.
Lásd még: Category:United States currency-related deletion requests
COM:CUR Uruguay
Uruguay
The Central Bank of Uruguay exclusively issues bank notes and mints coins throughout Uruguay.[66] State, municipality and public-law entities are holders of copyright, where, in any mode recognized by law, they acquire ownership of one of the works protected by the copyright law. State works have perpetual copyright.[18.046/2006 Article 40]
COM:CUR Uzbekistan
Üzbegisztán
Please use {{PD-UZ-exempt}} for Uzbekistan currency images.
COM:CUR Vietnam
Vietnám
COM:CUR Zambia
Zambia
A bankjegyek és érmék jogvédettek, azokra a kormányzati alkalmazottak által létrehozott művekre vonatkozó szabályok érvényesek. Az 1994-es törvény szerint az ilyen alkotások tulajdonosa a kormány, a védelem pedig a létrehozástól számított 50. évig tart.[1994-2010 Section 12(2)]
COM:CUR Zimbabwe
Zimbabwe
Jegyzetek
Some citation text may not have been transcluded
|
---|
|